próbablogok sora

egyik szebb, mint a másik, hajjajjajj

írta Nima, 2011. jún. 22. 6:20

Mit is lehetne írni egy sorozat harmadik kötetéről, amikor már az első kettőnél mindent leírtam, amit csak lehet, ráadásul rosszat nem is tudok mondani róla? Ez is letehetetlen volt, meg érdekes, meg izgalmas, meg satöbbi. Igazából csak magamat ismételgetném, ami nem baj, hátha valaki csak most fog felfigyelni Moningra.

Először angolul olvastam el, igaz, így nem jutottam teljesen a végére, mert közben megjelent magyarul, és azonnal nekiestem úgy. Nincs még szemem angol nyelven a finom stílusbeli különbségekre, de élveztem így is, meg úgy is. Angolul talán annyi előnye van a könyvnek, hogy nem éppen a legegyszerűbb a nyelvezete, és gazdag a szókincse, elég sűrűn kellett közben szótáraznom, így aki csak alapszinten tud, annak nem feltétlen fog menni csípőből, de azért lehet vele boldogulni. Így viszont azt is meg tudtam állapítani, hogy nagyon jó a fordítás, és nagyon eltalált a stílus is, egy szavam nem lehet.

Ha azt mondom, hogy nekem nagyon tetszik ez a Seeliekkel és Unseeliekkel teli világ, az árnyékokban megbújó szörnyekkel, és térképekről leradírozott városrészekkel, és A Könyvesbolttal, akkor nem mondok újat. Barrons még mindig a férfikarakterek csúcsa, pedig elolvastam már jópár könyvet rövidke életem alatt, de be kell vallanom, hogy Fürkész Anomandert (Erikson sorozatából) lelökte a trónjáról. Igazából nem szerepel sokat a könyvben, amikor viszont igen, akkor Jelen Van. olyan pasi, akinek szívesen belemásznék az agyába, a lelkébe, azt hiszem, lenne látnivalóm bőven. A másik érdekesség V'lane, a szexszel ölő tündér, akinek a középkorban valószínűleg nagyon örültek volna a hajadonok (hát még a férjes asszonyok, hajjaj), mert oltári élvezeteket éltek volna át, és mégiscsak közszemlére lehetett volna tenni azt a lepedőt. De azért V'lane sem csak szexből áll, Moningnak nagy tehetsége van hozzá, hogy igazán karizmatikus szereplőket alkosson, mert a hercegből is süt az a másság, hogy ő igazából nem ember, hanem tündér, és minden más, ami ezzel jár. És ott van Mac is, a főszereplőnk, aki ahhoz képest, hogy az első könyvben tipikus műkörmös plázalibának tűnt (az is volt, ezt ő maga is beismerte), meglepően intelligens és fejlődőképes. Az első kötetben sokszor kiakadtam rajta, és olykor idegesített, mostanra viszont nagyon megszerettem.

Így a harmadik rész után ki merem jelenteni, hogy Moning kiemelkedik az ebben a műfajban alkotók közül. A karakterábrázolása egyszerűen elképesztő, még a legutolsó kis mellékszereplő is olyan színes, egyedi, és egyéniség, hogy első pillantásra akár valós személy is lehetne, mint ahogyan az egész történet lehetne akár igaz is. Érdekes megfigyelni, hogy Barrons az egyik alappillére a könyvnek (Mac mellett), annak ellenére, hogy igazából nincs jelen folyamatosan. Olykor megjelenik, épp, amikor kell, na de akkor Ott Van, és nem lehet nem észrevenni. Engem vele fogott meg Moning. V'lane karaktere egy kicsit idegen volt nekem eleinte, és cseppet sem bántam volna, ha eltűnik a képből, akárcsak a nyomozó, de belátom, hogy mindketten hiányoznának, ha nem lennének.

Katamanó volt olyan kedves, és lefordította nekünk Moning blogbejegyzését a tündérkrónikákkal kapcsolatban, itt van szó a keletkezésről és itt a karakterekről ( !!! V'lane karaktere spoileres, őt csak óvatosan ) olvashatunk. Ez itt pedig Moning honlapja, érdemes bóklászni rajta.

A sorozatot a Kelly kiadó oldalán tudjátok a legolcsóbban megvenni.

írta Nima, 2011. máj. 13. 8:23

Megint egy listázós poszt, de ígérem, egy ideig nem lesz másik.

Ott kezdődött a dolog, hogy elolvastam Ward néhány könyvét. Azt hiszem az első három, vagy négy részt, már nem emlékszem pontosan, és arra sem tudnék visszaemlékezni, hogy miről szóltak. Egyetlen dolog ragadt meg bennem: a beteg lelkű pacákok a kéjvágyukkal. Aztán ehhez képest egy kicsit jobb volt Kresley Cole könyve, bár abból csak az elsőhöz volt szerencsém. Talán a történet miatt ott nem zavart a szex, de ilyen távlatból már nem tudom megmondani, hogy miért: azért-e, mert a történet is volt olyan erős szál, mint a kefélős, vagy mert ebben kevesebb kefélés volt, mindenesetre ez nem rossz emlék.

Aztán mivel a neten minden fellelhető, beleolvastam Sherrilyn Kenyon és Mary Balogh, Lisa Kleypas és Lara Adrian könyveibe, de egyik sem keltette fel a kíváncsiságom, mert már az elején is legalább annyi szó volt a szexről, mintha egy egész könyvtárnyi ilyen cuccot olvastam volna el.

Aki szereti ezeket a könyveket, annak lehet, hogy nem okoz ez gondot, az én célom egészen más az olvasással. Azt hiszem, nem árt leszögeznem, hogy nem a szex zavar. Valószínűleg ilyen vagy olyan formában az olvasott könyveim 70%-ban biztosan van róla szó, csak annyira nem mérvadó, hogy erre emlékezzek belőle; nyilván szó van benne egy csomó más, sokkal érdekesebbről is. Szóval nekem nem mindegy, hogy mi marad meg bennem: az, hogy jajdejóvolt, jajdeérdekes volt, meg izgalmas, meg hasonlók, vagy az, hogy te jóisten, ebben mennyit keféltek...!

A megjelent könyvek nagy részénél már a borító alapján egyértelmű, hogy még ha van is egy kis történés, azért nagyrészt nem az egyéb cselekmény a lényeg, csakis az, hogy milyen formában, hol és hogyan teszi magáévá hősnőnket a hős. Ezek pornókönyvek, legalábbis az én meghatározásom szerint, amit a romantika-rajongók biztosan sérelmezni fognak, de ez van. Pornó, mert minden egyes cselekmény, történés a szex szolgálatában áll. Azért került a könyvbe, hogy a szereplőket ilyen vagy olyan formában közelebb juttassa a keféléshez.

Számomra az igazán érdekes az, hogy ezeknél a történeteknél a szex része egészen másképpen csapódik le azoknál, akik szívesen olvasnak efféle irodalmat, és másképpen azoknál, akiknek nem nyúlnak túl sűrűn ilyen könyvek után. Mondjuk hogy a tömény dugást, kínzás előtt, közben és után, többekkel, hogyan lehet csak egy egymáshoz simulásként értelmezni, (és ez csak egy momentum a sokszázból), ez számomra még mindig egy hatalmas kérdés, de ezen megtanultam, hogy mások véleménye, értelmezése bizony nagyon félrevezető lehet, és sok esetben jobb figyelembe sem venni.

Az Outlander több szempontból is érdekes. Először is, sem a fülszöveg, sem az értékelések, és olvasási élmények nem prezentálták, hogy ebben mennyi dugás van. Másrészt a külcsínből semmi ilyesmire nem lehetett következtetni, a fülszövegről nem is szólva. Harmadrészt meg a könyv egyharmadáig szinte egyetlen kósza gondolat sincs erre pazarolva. Egy sziporkázó, izgalmas történelmi kalandregényt lehet olvasni egészen addig, amíg ágyba nem kerülnek a jómadarak. Hogy miért érezte feltétlenül szükségét az írónő, hogy ezt így intézze, az is megérne egy misét, de sokkal érdekesebb, hogy mennyire másképp hatott ez a könyv az olvasókra.

És miután kidühöngtem magam, hogy ennyi időt és pénzt pazaroltam egy alapvetően értéktelen könyvre, és ennyi  mondatot is, amiben erről a semmi könyvről vitáztam, eszembe jutott, hogy sokan beszaladhatunk még a csőbe más írókkal és könyvekkel kapcsolatban. Talán nem ártana összegyűjteni ezeket a könyveket, amiket elkerülnénk, mi, akiket ez a téma egyáltalán nem érdekel, legyen az akármilyen szépen körítve. Gyanítom, hogy inkább csak az írókra kellene koncentrálni, mert láthatóan ez a tendencia: egykori harlekin-írók ráálltak a mindenféle érdekesebb lényekkel körített románcokra kefélésre vámpírokkal, állatkerttel vérfakasokkal, bálnákkal, törpékkel meg ufókkal, és ezeket a fülszövegírók sok esetben hanyagolandó ténynek tekintik, és meg sem említik.

Lisa Kleypas

Mary Balogh

Diana Gabaldon

J.R. Ward

Sherrilyn Kenyon

Kresley Cole

Lara Adrian

Nalini Singh

Laurell K. Hamilton (A.B 10. résztől)

Gena Showalter

Bertrice Small

Christine Feehan

Virginia Henley

Mindenképpen szeretném összegyűjteni ezeket az írókat, mint számomra kerülendőket, úgyhogy örülnék neki, ha még írnátok olyat, akinél a szex túlsúlyban van. (Bár így belegondolva ez cseppet visszás, hiszen az Outlander már bebizonyította, hogy van, akinek semmi nem túl sok,sőt, ami megtörtént, az sem nevezhető szexnek; akinek viszont az, az meg nem fog ilyeneket olvasni, esetleg csak véletlenül, de nem baj, hátha kiderülnek még nevek.) Akik meg rá vannak kattanva az ilyen témákra, azoknak is jó lehet, legalább fogják tudni, kit keressenek, ha jó kis dugós könyvön akarnak romantikázni egyet.

p.s.: Lobo is megírta a maga kis gondolatait erre a romatikus vs pornó, szeretjük vs nem szeretjük dologra.

Ja, és azért a teljességhez hozzátartozik, hogy véleményem szerint ebben a műfajban két író van, akit biztonsággal lehet olvasni a magamfajtának (vagyis vagy nincs szex, vagy elenyésző, annyira, hogy észre sem lehet venni):

Karen Marie Moning Tündérkrónikái

és Karen Chance Cassandra Palmer sorozata.

Garantáltan élvezetes sztorit alkotott a két írónő, szex nélkül is. Talán ide lehetne még sorolni Jeaniene Frost könyveit is, de ezt nem tudom, ebből a szempontból még nem igazán lett kivesézve ez a sorozat.

írta Nima, 2011. máj. 13. 8:23

Olyan gyorsan kiolvastam, hogy szinte még fel sem fogtam, hogy olvasok, és már vége is lett. Vannak könyvek, amiket képtelen vagyok megunni, akár hónapokon keresztül képes lennék elveszni a világukban, és ez is ilyen.

A történet sarokpontja a hajsza a titokzatos könyv, a Sinsar Dubh után, amit mindenki másért akar megtalálni: Mac azért, mert Alina megkérte rá, Barrons nem tudjuk, miért, a Nagyúr, hogy leigázhassa a földet. Bár, hogy neki minek a könyv, azt nem tudom, ez az igázás nagyon megy neki enélkül is. Mac egyre jobban tudja kezelni az erejét, és néha már letegeződnek Barrons-szal, és a könyvesbolt még mindig a legtutibb hely a világon.

Nem igazán tudok nagy tirádákat írni, ami azért furcsa, mert azokról a könyvekről azért szoktam tudni, amik ennyire jók. Most viszont nem megy. Magába szippantott, és  hiába próbálom megindokolni, hogy miért, csak olyan közhelyek jutnak eszembe, minthogy jól felépített, érdekes és izgalmas a világ, meg egyediek a szereplők, Mac jó fej, meg Barrons is... szóval szeretek köztük, na. Igaz, a végén majdnem szívrohamot kaptam, hogy Mac-et kinyírják, főleg, mert közben eszembe jutott Katamano megjegyzése, hogy lesz majd folytatása a sorozatnak, csak nem Mac és Barrons lesz a főszereplő, de aztán az még nem most lesz, addig még van három rész. Katamano egyébként fordítja a harmadik kötetet, de én majd akkor fogom elolvasni, ha átrágom magam az angolon. Mert igaz ugyan, hogy nem szeretek sorozatokat egymás után olvasni, de most egyszerűen muszáj. És ha angolul, hát úgy. Majd ha kijön magyarul, elolvasom még egyszer. Kórosan hedonista vagyok. Imádom ezt a világot, és nagyon tetszik, ahogy Mac fejlődik. Ahhoz képest, hogy az első részben cseppet megütköztem azon, ahogy a saját szépségét dicséri, ebben a részben elég sok mocskos dologra vetemedett. Oké, ez általában nem fejlődés, de most az. A könyvesbolt egyenesen egy álom, és kikerült a képből egy szereplő, akit nem szerettem, és képbe került egy másik, akit szintén nem szeretek, úgyhogy megvan az egyensúly. A Nagyúr is érdekes fazon, szívesen tudnék meg róla is többet, de a csúcs azért még mindig Barrons. És utálom, ha magázódnak egy könyvben, de itt személyes sértésnek vettem, amikor tegeződtek.

érték: 5/5

fotó: Matt Seppings, sablon anyu(ha), Creative Commons Nevezd meg! 2.0